2013. december 30., hétfő

8. rész

Nem szóltunk semmit, csak néztünk egymás szemébe
-Tudod, az éjszakát nem töltheted itt - törtem meg a csendet
-Tudom, de reménykedtem benne, hogy megengeded
Majd egyre közelebb hajolt és a végén megcsókolt. Hátradőltem a kanapén, ő fölém mászott és még egyszer megcsókolt. Annyira érzékien, mint eddig még soha.
-Ha jó leszek, akkor sem maradhatok éjszakára? - kérdezte egy pimasz mosoly kíséretében
-Hogy lefeküdjünk és aztán reggelre eltűnj?
-Attól hogy egyszer megtettem, nem biztos, hogy megteszem még egyszer- ült fel
-A "nem biztos"-on van a hangsúly
-Haha
-Naa, nem kell megsértődni! - el se hiszem, hogy ezt tettem, de magamhoz húztam
Újra fölém mászott, majd megcsókolt
-Szóval akkor maradhatok?  - kérdezte ismét
-Ha nagyon, de nagyon jó fiú leszel
-Az leszek , ha te meg nagyon rossz kislány leszel
-Most komolyan. Maradhatsz, de nem fekszem le veled
-De azért aludhatunk együtt?
-Talán
-Talán? - ugrott fel
-Na, jól van, gyere, mert szörnyen álmos vagyok
Megfogtam a kezét és felhúztam az emeletre
-Melyik a te szobád?
-Azt hiszed, hogy az én szobámban aludhatsz?
-Azt
Mikor beértünk a szobámba, mondtam neki, hogy elmegyek lezuhanyzom. Bementem a fürdőbe, majd kulcsra zártam az ajtót. Attól, hogy most kedves, Justin attól Justin marad. Miután meglettem, felvettem a pizsim, ami most egy normálos rövidujjú és egy rövidnadrág.
Kimentem Justinhoz, aki az ágyamon feküdt
-Mehetsz
Miután bement a fürdőbe, ráültem az ágyamra és a kezembe vettem a telefonom. Volt 6 nem fogadott hívásom és 12 üzenetem. Látszik, hogy reggel néztem utoljára a telefonom. Nem volt mind olyan fontos. Az üzikből megtudtam, hogy anya holnap este jön haza a munkából. Az egyik üzeneten megakadt a szemem:
"Itt vagyok LA-ben, próbáltalak hívni, de nem vetted fel. Remélem tudunk találkozni, elmondhatatlanul hiányzik a legjobb barátnőm"
Csak néztem a telefonom, Justin zökkentett ki a telefonom bámulásából
-Valami fontos?
-Nem igazán - vontam meg a vállam

Justin lekefüdt az ágy egyik felére, majd nyújtotta a kezét, hogy feküdjek mellé. Én csak megforgattam a szemem, majd lefeküdtem az ágyra, pontosabban az ágy szélére.
-Nem jössz közelebb? - kérdezte Justin
-Nem, itt jó nekem
-Te tudod
Feküdtem az ágy szélén és gondolkodtam az sms-en, majd megfordultam, láttam Justin már alszik. Szóval visszafordultam és lehunytam a szemeim és megpróbáltam aludni.

A tömeg, a zene, minden annyira csábító és a srác sem rossz, aki velem táncol. Ekkor rám néz és én megismerem őt. Justin az. Egy szoba felé húz. Hirtelen az én szobámba kerülünk. Majd rádönt az ágyra és folyamatosan csókolózunk. Néhány másodperc múlva már csak fehérneműben vagyok és Justin póló nélkül. Ekkor egy ajtó csapódik. Gyorsan lefutok, de bár ne tenném. Logan áll egy késsel az ajtóban. 
-Hol van az a szemét? - kérdezi
-Kiről van szó? - kérdezem és a sírás kerülgetett
-Hát az a barom, aki elvett tőlem!
-Senki nem vett el tőled
-Most mégsem velem hancúroztál
Majd Logan elfut mellettem és fel akar futni a lépcsőn, de ekkor Justin jön le póló nélkül. Logan megáll Justinnal szemben. Majd Logan le akarja szúrni Justint, de ekkor Justin előkap egy fegyvert és már majdnem meghúzza. Én oda akarok futni. De valami megállít. Hirtelen át kerülünk a kertbe. Tombol a vihar és mi kint állunk. Már mint én a földön ülök, Justin pólójában vizesen. Justin Logan felé tartja a fegyvert, de Logan egy ravasz mosollyal ő is előkap egy fegyvert. És szinte egyszerre húzzák meg a ravaszt. Repül a golyó és mindkettő a másik szíve felé. De egyik sem mozdul. Nem tudom melyikhez fussak. És ekkor már csak néhány centi választotta el őket a golyótól. Ekkor elkezdek futni. Elszédülök és összesek, majd felébredek. Egy vértócsa közepén találom magam, a két srác mellettem becsukott szemmel fekszik. Ekkor fogom fel, mi is történt. Majd előjön egy pasi, felrángat a földről és kihúz a vértócsából. Bevisz egy helységbe, ahol feltűnnek Justin haverjai
-Múltkor valaki megzavart minket, most már nem fog, vagyis nem tud
-Nee....ugye nem??
-Dehogynem
-Ez nem lehet
-Hisz láttad elsütötték a golyót, most már nincs ki megvédjen, de ne aggódj el leszel, mint a csapat kurvája
Majd a srác megindult felém. Ekkor kinyílt az ajtó, amin Justin és Logan sétált be. Feltartották a fegyvert:
-Azt hitted tényleg már nem találkozunk? - kérdezte Justin

Majd hirtelen egy sziklán lettem egyedül, egy szakadék volt mellettem
-Hogy van a drága barátnőd? Hogy is hívják? Ja igen, Nessa! Nagyon jó ám az ágyban - mondta Lil
-Mi?? - hogy került ő ide, nem értettem semmit
-Viszlát, Lena! - intett Lil
-Mi? Neeeee........
Egy ismeretlen srác meglökött, hátranéztem és láttam a szakadékot és éreztem, hogy zuhanok

Lihegve ébredtem fel, felültem az ágyban. Justin is felkelt.
-Mi van? - kérdezte álmosan
-See....mii - válaszoltam  lihegve
-Gyere ide - majd magához húzott
Nem tudtam ellenkezni, igazából még örültem is neki. Hátulról átölelt és úgy feküdtünk
-Mit álmondtál?  - kérdezte
-Sok mindenki szerepelt benne...
-Mesélj!
-Te is, Logan is, Lil is, Nessa és a srácok, akik Lil-el voltak
-Mit csináltunk?  - kérdezte nevetve
-Volt benne fegyver, kés, vér, szikla, zuhanás...
-Csak álmodtál!
-Annyira valóságos volt
-Hé, próbálj megnyugodni. Itt vagyok, vigyázok rád
Többet nem beszéltünk, néhány perc múlva elaludtunk mind a ketten. Már nem álmodtam ehhez hasonlót, szóval nyugodtan tudtam aludni. Még az sem zavart, hogy Justin hátulról átölel és úgy alszunk.

2013. december 24., kedd

Karácsonyi különkiadás

*Lena szemszöge*

Karácsony. Imádom a karácsonyt. Régen mindig együtt ünnepeltük az egész családdal, de persze ilyen már nem lesz. Apum az új feleségével tölti, a bátyámmal azóta sem találkoztam, szinte semmit sem tudok róla. Anya. Anya pedig a barátnőivel megy bulizni. Szóval remek karácsonyom lesz. 
A kanapén egy bögre meleg kakaóval feküdtem, míg a végén elaludtam.

Karácsony volt. A szobámban ültem és hallottam a nevetést. Kisétáltam és elállt a lélegzetem. Apu, anyu, a bátyám és még valaki ott ült a karácsonyfa körül és beszélgettek. Ahogy láttam, nagyon elvoltak. Az a valaki háttal ült, szóval nem ismertem meg. De nagyon ismerős volt.
-Kicsim, hát itt vagy. Gyere ülj közénk! - hívott oda anyu egy hatalmas mosollyal az arcán
-Lenaa! De rég nem láttalak! - jött apu közelebb hozzám és megölelt
-Hogy-hogy itt vagy?  - kérdeztem meglepetten
-Ne aggódj! Már mind együtt vagyunk! - mondta anyu
-De, aztán te elmész! - néztem apura
-Nem fogok - válaszolt
-Tessék?
-Újra együtt vagyunk! - mondta anyu, majd  apu adott neki egy puszit
-Együtt? - szinte el se bírtam hinni
-Igen, együtt - mondta anyu
Csak néztem anyut, hogy milyen boldog és vidám, mint régen. Nagyon régen.
-Szia, hugi! - jött oda a bátyám is
-Szia, őszintén már tényleg hiányoztál!
-Te is nekem. Mondjuk
-Hé
-Csak vicceltem - nevetett
-Azért - én is nevettem
-És Lena, itt van a barátod is - mondta apu
-A barátom?
Majd egy kéz hátalról átkarolt és valaki egy puszit nyomott az arcomra. Megfordultam és nagyon meglepődtem
-Justin? Justin, te mit keresel itt?
-Együtt jártok, nem? - kérdezte a családom
Ránéztem Justinra, majd újra a családomra...

-Lenaaa!!!! - ordította valaki
Rögtön felébredtem és rájöttem, hogy ez csak egy álom volt
-Anyu, hogy-hogy itthon vagy? - keltem fel a kanapéról
-Veled töltöm a karácsonyt - válaszolta
-Velem?- kérdeztem meglepődötten
-Igen, apád felhívott - mondta egy sóhaj kíséretében
-Miért?
-Hogy jön hozzánk a feleségével és itt karácsonyoznak nálunk
-Tényleg? - lepődtem meg
-Igen, mondhatom nagyon örülök neki - mondta, de látszott rajta ez nincs így
-De én nagyon örülök neki! Megyek készülődni! - futattam be nagyon jó kedvvel a szobámba
Hát az álmom legalább egyik része valóra válik. Anyuval, apuval és a feleségével legalább együtt karácsonyozok! Már csak az lenne a jobb, ha befutna a bátyám is. De hát karácsony van. Lehetnek még karácsonyi csodák.


*Justin szemszöge*

Készülödöm, mivel az egyetlen egy alkalom, amikor találkozom a családommal az karácsonykor van.
Miuán elkészültem, beültem az autómba és 1 óra múlva már náluk is voltam.
-Justin!!! - jött elém az egész család
Miután vacsoráztunk, kibontottuk az ajándékokat, játszottam a tesóimmal, elmentem lefeküdni.

A vacsorához készülődött mindenki, mikor kijöttem a szobából
-Justin, hát felébredtél!  - jött oda anya
-Fel
-Míg, te aludtál, a barátnőd lelkesen segített
-A barátnőm? - kérdeztem meglepetten
-Igen, nagyon kedves lány - válaszolta, közben az asztalon rakodott 
-A barátnőm?  - kérdeztem ismét
-Igen. Lena! Behoznád még a fehér tálat? - kiáltott ki a konyhába anya
-Persze - kiáltott vissza Lena
-Lena? - lepődtem meg
-Justin, nem tudom meddig aludtál, de igen Lena 
-Szóval Lena... - mondtam, de ezt inkább már csak magamnak

-Justin!! Justin!!
Keltett fel a két kistesóm
-Gyere, játssz velünk!! 

2013. december 21., szombat

7. rész

Már folytak a könnyek a szememből, az egyik srác végig simította az arcom. A másik fölém mászott és letépte, szó szerint rólam a ruhákat. Már csak fehérneműben voltam.
-Szóval akkor mind végig megyünk rajta? - kérdezte az egyik srác
-Justin tervében nem ez van, az ennyi volt. De kicsit eltérhetünk a tervtől - mondta Lil egy perverz vigyorral
-Akkor?
-Azt csináltok vele amit akartok, Justinnak meg sem kell tudnia. Egy menetre pedig nekem is kell
Már az egyik srác rajtam is volt és kezdte is volna, mikor olyan történt amire nem is számítottam....


*Justin szemszöge*

Lil és a haverjai 11-re mentek Lenához. A terv az volt, ráijesztenek, kikötik és otthagyják. Nekem pedig itthon kellett volna lennem. Igen, de látni akartam Lena arcát, amint az egyik ágyhoz ki van kötve, szóval átmentem hozzá. Az ajtó nyitva volt, ahogy bementem hallottam Lil-ék hangját, pedig már hajnali fél 1 van, rég el kellett volna menniük. Felsétáltam a lépcsőn, megálltam az egyik ajtó mellett és hallottam mit beszélgettek:
-Szóval akkor mind végig megyünk rajta? - kérdezte Josh
-Justin tervében nem ez van, az ennyi volt. De kicsit eltérhetünk a tervtől - válaszolta Lil
-Akkor?
-Azt csináltok vele amit akartok, Justinnak meg sem kell tudnia. Egy menetre pedig nekem is kell
Na ennyi, épp elég volt. Berontottam a szobába és behúztam egyet Lil-nek.
-Nem ez volt a terv! - ordítottam
-Ugyan, haver, ez csaj egy kurva - mondta Lil röhögve
-Lil, takorodj a francba! - mondtam higgadtan az ajtó felé mutatva
-De, tesó
-Most! - vittem  feljebb a hangom
-Oké, nyugi
-Ti is! - odamentem a sráchoz és lerántottam Lenáról
Lementem velük, a 4 srác elment, Lil még megfordult
-Ugyan, azt ne mond ennyire fontos ez a csaj!
-Mi lenne ha én csak úgy megkefélném, azt a csajt, akivel minden este lefekszel
-Őt hagyd békén!
-Te meg Lenát!
Majd megfordult és elhúzott


*Lena szemszöge*

Miután Justin lerántotta rólam a srácot, lementek. Most az egyszer örültem Justinnak. Lent még valamit beszélgettek, de azt nem értettem, hogy mit. Azon gondolkodtam, hogyan is oldozzam el magam, mikor Justin elégedett arccal bejött a szobába.
-Na és most mit akarsz tenni? Folytatod azt, amit ők abbahagytak? - kérdeztem mérgesen
-Lehet - jött közelebb
-Nem is vártam mást
-Vagy nem
Odajött és eloldozta a kezeim és a lábaim
-Öltözz fel és gyere le - indult el az ajtó felé
Úgy tettem, ahogy mondta. Felöltöztem, megmostam az arcom, majd lesétáltam. Justin a nappaliban ült és a TV-t nézte
-Azt mondták ez a te terved volt, ez ugye igaz? - kérdeztem és leültem a fotelbe
-Én csak rád akartam ijeszteni
-Sikerült
-Azt már nem akartam, hogy meg is erőszakoljanak
-Azt hittem, te majd folytatod amit abbahagytak - mondtam halkan a kezemet nézve
-Nem vagyok olyan - éreztem, hogy Justin engem néz
-Na, persze

Nem válaszolt semmit, nézte tovább a tévét
-Min gondolkodsz ennyire? - kérdeztem tőle
-Ha nem jövök át megnézni a reakciód, akkor meg is erőszakoltak volna - válaszolta a padlót nézve
-De átjöttél és köszönöm - ültem oda mellé
Rám nézett, majd újra a tévére
-De ugye, ez nem jelent semmit? - kérdeztem, majd én is a TV-re néztem
-Ezt hogy érted? - nézett rám
-Ugyan olyan bunkó leszel, mint eddig - néztem én is rá
-Nem fogok megváltozni ilyentől - mondta, majd fel akart állni
-Tudom, nem is reménykedtem benne - mondtam gúnyosan
-Azért nem vagyok olyan bunkó - ült vissza
-De, az vagy
-Már kétszer is leszedtem valakit rólad - mondta és egy perverz mosoly kíséretében végig nézett rajtam
-Attól még bunkó vagy
-Te kötöztél ki!
-Te meg be akartál drogoztatni és majdnem megerőszakoltattál!
-Én nem akartalak megerőszakoltatni - vágta rá gyorsan
-De bedrogozni igen
-Ha azt mondtam volna feküdj le velem, megtetted volna magadtól?
-Nem
-Na, látod
-De, ha kedvesen kérted volna, akkor lehet - néztem le a kezeimre
-Igen? - csillantak fel a szemei
-Nem - néztem vissza rá és nevetve válaszoltam
-Hát... - már ő is nevetett

2013. december 8., vasárnap

6. rész

Mikor észre vettem Lil-t kijönni egy szobából, abbahagytam az elégedett mosolyt és csak mentem, szinte rá se nézte, de éreztem, hogy végig bámult. Szinte égetett a tekintetével. Mikor elhaladtam mellette, csupán egy gondolat járt az eszembe: Ha tudná, hol van most a drága haverja!
Erre önkéntelenül is mosoly húzódott a számra, de csak sétáltam tovább.



Elhagytam az épületet. A hideg utcán végig sétáltam, majd fogtam egy taxit, beültem és haza vitettem magam.


*Justin szemszöge*

Az a hülye kurva kikötözött és itt hagyott, na de, hogy most mit csinálok, azt jó lenne eldönteni. Itt azért nem maradhatok. Valamit gyorsan ki kell találnom.


*Lil szemszöge*

Láttam elmenni Lenát, de Justin sehol, már megnéztem a táncolók között is, de sehol sem találtam. Lehet elvitt még egy csajt, de Lena után. Á, nem, itt valami más van. Megkérdeztem Tobbyt, ő felel a szobákért, hogy nem e látta J-t vagy hogy hányas szoba is az övé most. A Tobby által megadott szoba számot kerestem, meg is találtam, sőt nyitva is volt. Mivel már besötétedett sötét volt, felnyitottam a villanyt és olyan röhögőgörcsöt kaptam, mint még soha. Justin ki volt kötözve játék bilinccsel az ágyhoz boxerben és a hasa végig karmolva. Olyan mérges volt, nem tudtam el e engedjem vagy hagyjam, hogy lenyugodjon
-Ne röhögj! Segíts már! - ordított rám
-Hol a kulcs?
-Honnan tudjam??!! Kerítsd elő!
-Nem tette le sehova?
-Nem
-Tisztázzuk, ezt Lena tette ugye?
-Ja. Nem tudom milyen drogot adtál neki, mert nem is volt bedrogozva
-Láttam elsétálni már akkor láttam, hogy nincs bedrogozva
-De beletetted nem?
-De és meg is itta, hisz üres volt a pohara
-Meg van már a kulcs?
-Nincs, választanod kell
-Mi?
-Vagy a kezed vagy kifizeted az ágy árát
-Inkább kifizetem az ágyat
-Ok, szólok Tobbynak

Miután Tobby kiszabadította Justint, Justin felugrott felöltözött és elrohant, szinte majd kidöntötte az ajtót.


*Lena szemszöge*

Justin milyen mérges lehet, szegény...Ugyan kit álltatok, nem sajnálom őt, megérdemelte, ha be akart drogoztatni. Leültem valami kényelmes ruhába TV-t nézni és egyszer csak hallom, hogy valaki dörömböl az ajtón és a nevem ordibálja. Vajon ki is lehet....? Kellett neki megmutatnom, hol lakom. Felhangosítottam a TV-t, hadd dörömbölj csak!
Fél óra után már nem bírtam.
-Hadd már abba! - ordítottam ki neki
-Engedj már be!
-Inkább nem!
És ekkor abbahagyta, szerintem elment. Még 1 órát néztem a TV-t, majd lecsuktam és elmentem zuhanyzozni, majd lefeküdtem Fél óra múlva már el is aludtam.


*Justin szemszöge*

Eljöttem Lenától. Eszembe jutott egy jobb ötlet, amivel rá hozhatom a frászt. Elhajtottam Lil-hez és elmondtam neki a tervem. Benne volt, azt mondta holnap estére szól még 4 srácnak. Nem akarok semmi komolyat, csak ráijeszteni Lenára.


*Lena szemszöge*

Másnap egész nyugodt napom volt. Otthon voltam, a tévét néztem, leírtam a házijaimat, beszélgettem telefonon Nessával. Este 11 lehetett, mikor kopogtak az ajtón, nem tudtam ki-e nyissa vagy ne. Hát kinyitottam, de bár ne tettem volna. Lil volt az.
-Mit akarsz? - kérdeztem flegmán
-Hallom szórakoztál egy kicsit a haverommal - mondta és egyre közeledett felém
-Mit akarsz?
-Egy kicsit szórakozni
-Menj el! - kiáltottam rá
-Lena, ugye te is tudod, hogy én nem megyek sehova
-Lil, hagyj békén!
-Még hozzád sem értem
Egyre hátráltam, egészen a falig, onnan tovább nem tudtam menni, Lil teljesen közel jött. Majd elkezdte csókolgatni a nyakam. El akartam lökni magamtól, de neki szorított a falnak.
-Lil engedj el! Ez fáj!
-A haverommal tudsz szórakozni, most mi fogunk veled!
-Mi?
-Hoztam még 4 havert
Ekkor bejött még 4 másik srác az ajtón, az egyiket sem ismertem. A 4. srác becsukta maga után az ajtót.
-Hogy is volt? Kikötötted Justint, ugye? Hát kipróbáljuk veled is! - közelített felém Lil
Majd elövett valami kötelet és ragasztót a zsebéből. Az egyik srác felkapott és felvitt az egyik szobába.
Ott ledobott az ágyra, majd két másik kikötötte a kezem az ágyhoz, a másik kettő pedig a lábam. Már folytak a könnyek a szememből...